A csillagászat és az űrszondák és más egyébb

Ezaz oldal a csillagászatrólszól ha érdekel nézdmeg

Űrszondák


Az űrszondák közül csak azokat említjük meg, amelyek szóba kerülnek az egyes oldalakon.



 

Szovjet holdkutató űrszondasorozat (korábbi nevén Lunyik), 1959 - 1976 között 24 tagja indult.

 

Luna-1, Luna-2, Luna-3, Luna-9, Luna-10, Luna-17

  • Luna-1
    Holdszonda, az első Hold felé irányított űrrakéta, amely az első mesterséges bolygó lett. A Luna-1 feladata a Hold megközelítése, a kozmikus sugárzás, a napszél, a mikrometeoritok, az interplanetáris anyag és a Hold mágneses terének vizsgálata.
    1959 januárjában indították.

  • Luna-2
    Holdrakéta, az első mesterséges égitest, amely elérte a Hold felszínét. Feladata a Hold eltalálása és a Luna-1-hez hasonlóan a Föld-Hold, valamint a Hold körüli térség vizsgálata.
    1959 szeptemberében indították.

  • Luna-3
    Holdszonda, amely először készített felvételeket a Hold túlsó, Földről nem látható oldaláról 1959-ben. Egyúttal ezek voltak az első, űreszközről végrehajtott csillagászati megfigyelések a világűrben.
    1959 októberében indították.

  • Luna-9
    Holdszonda, amely az első sima leszállást hajtotta végre a Holdon és az első helyszíni panoráma-felvételeket közvetítette a Földre. Ez volt az első eset az űrhajózás történetében, hogy egy űreszköz idegen égitest felszínén működött és képeket közvetített.
    1966 januárjában indították.

  • Luna-10
    Holdszonda, amely a Hold első mesterséges holdja lett.
    1966 márciusában indították.

  • Luna-17
    Holdszonda, amely első alkalommal juttatott a Hold felszínére önjáró berendezést, a Lunohod-1-et. Feladata a Hold adott területére sima leszállással leszállással eljuttatni egy mozgó holdlaboratóriumot.
    1970 novemberében indították.

     


 

Amerikai bolygókutató űrszonda sorozat. 1962 - 1972 között tíz tagja indult a Mars, a Vénusz és a Merkúr felé, majd 1977-ben Voyager néven kettő a külső nagybolygókhoz.

 

Mariner-2, Mariner-4, Mariner-9, Mariner-10

Mariner-2
A Mariner-1 sikertelen indítása után a Mariner-2 1962-ben került a Vénusz felé tartó mesterségesbolygó-pályára mint az USA első űrszondája a bolygóközi térben. Ez volt az első űreszköz, amely méréseket továbbított a Földre egy másik bolygó közvetlen közeléből.

 


  • Mariner-4
    A Mariner-3 sikertelen indítása után a Mariner-4 1964 végén indult a Mars felé. Ez volt az első űreszköz, amely fényképet továbbított a Földre egy másik bolygó felszínéről. Legfontosabb berendezése a televíziós kamera volt, amely az első közelfelvételeket készítette a Marsról. Összesen 21 felvételt készített.

    (Mariner-5)

  • Mariner-9
    Ez volt az első űreszköz, amely egy idegen bolygó mesterséges holdjaként működött. A Mariner-9 útjának legfontosabb eredménye a Mars első teljes térképének az elkészítése volt.

  • Mariner-10
    A Vénusz és a Merkúr bolygó kutatására 1973-ban indított űrrakéta. Az első műszeres szonda a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr közelében, az első kísérlet a gravitációs hintamanőver alkalmazására két célpont vizsgálata érdekében, és az első program, melynek során az űreszköz heliocentrikus pályán többször visszatért célpontjához.

 

 


 

Amerikai holdkutatási program 1969 - 1972 között, amelynek célja emberek Holdra juttatása volt. E célra fejlesztették ki a Saturn-V hordozórakétát és az Apollo űrhajórendszert. Ember először 1969. július 21-én 3 óra 56 perckor (UT) lépett a Hold felszínére (Neil Armstrong). Az Apollo-program jelentős műszaki és tudományos eredményeket hozott. A Holdon hagyott öt műszeres állomás 1977-ig működött, az összegyűjtött adatok és a közel 400 kg Földre hozott holdkőzet elemzése további kutatási programok tárgya. Az Apollo háromszemélyes űrhajórendszerből 15 repült emberrel a fedélzetén, ebből 11 az Apollo-programban, három pedig a Skylab-1 űrállomásra szállított személyzetet.

(Edwin Aldrin aki Neil Armstrong után nemsokkal lépett a Holdra)

Az Apollo-15 program keretében (1981. július 26-án) a Hold felszínére juttatott Lunar Rover holdjárót telepekkel üzemeltették. Hatótávolsága 92 km, tömege 209 kg, fölépítése rendkívül törékeny. A földi nehézségi erőtérben az asztronauták súlya alatt összetörne. A Holdon az utasok súlya csupán a földi érték egyhatoda, ezért lehetett a járművet is könnyebbre méretezni.


 

Amerikai hold- és bolygókutató űrszondasorozat. 1958 - 1973 között 11, 1978-ban Pioneer-Vénusz néven két tagját bocsátották föl. A Jupitert és a Szaturnuszt vizsgáló 1972-ben illetve 1973-ban indított Pioneer-10 és Pioneer-11 az első űrszondák voltak az óriásbolygók közelében, egyben az első ember alkotta űreszközök, amelyek elhagyták a Naprendszert.

 

  • Pioneer-10 és Pioneer-11
    A Jupiter megközelítésére indított űrrakéták. Az első űreszközök, amelyek eljutottak a külső bolygókig, az első ember készítette objektumok melyek elhagyták a Naprendszert, az első űreszközök melyek indításakor a pálya hintamanőverrel történő alakítását előre betervezték. Gazdag megfigyelési anyagot szolgáltatott a Jupiterről és környezetéről, illetve a Szaturnuszról is.

 


 

Viking
Amerikai Mars-kutató űrszondák elnevezése. Az 1975-ben indított Viking-1 és Viking-2 Marsra leszállt egysége az esetleges marsi élet kimutatására végzett (nem egyértelmű eredménnyel) kísérleteket (1976). A keringő egység nagy felbontású felvételeket közvetített a Marsról és holdjairól.

 

 


 

Voyager
Amerikai bolygókutaó űrszondák neve. A Voyager-1 és Voyager-2 (másnéven Mariner-11 és Mariner-12) indult a külső nagybolygók kutatására. A bolygók kedvező együttállása lehetővé tette sorban a Jupiter (1979), a Szaturnusz (1980-81), az Uránusz (1986) és a Neptunusz (1989) végiglátogatását. Mindkét űrszonda elhagyta a Naprendszert.

 

 

 


 

Az első európai bolygóközi űrszonda. Az ESA űrszondája a Halley-üstökös vizsgálatára. 1985. július 2-án indult, 1986. március 16-án 600 kilométerre közelítette meg az üstökös magját és tv-képeket közvetített róla.

 


 

HST (Hubble Space Telescope = Hubble Űrteleszkóp)
A távirányítással működtetett űrtávcsővel 100-szor halványabb égitestek is megfigyelhetők, mint a földi óriástávcsövekkel. A Föld körül keringő obszervatórium, amelyet az ESA és a NASA közösen bocsátott fel 1990-ben. A 2,4 méter tükörátmérőjű űrtávcső a látható és az ultraibolya-sugárzás vizsgálatára szolgál. Feladata az, hogy a látható tartományban élesebb képet adjon, mint a földi távcsövek, és képes legyen halványabb fényforrások észlelésére is. A felbocsátás után azonban hibát észleltek a fő optikai rendszerben, amely nagy mértékben leszűkítette a működési területét, és amit később kijavítottak az űrben.

 

 

 


 

Galileo-program
Tudományos szempontból igen nagyratörő kutatási program, amelyet a NASA fejlesztett ki. Ennek során egy keringő, légkörbe hatoló szonda indult a Jupiter holdjainak, légkörének, gyűrűinek és magnetoszférájának a vizsgálatára. Eredetileg 1982-ben szerették volna indítani, de többször is késedelmet okozott a megfelelő hordozórakéta hiánya.

 

 

 


 

Magellán-program
Az USA-ban a NASA által kidolgozott űrprogram, amely egy ferde letapogatású radar segítségével a Vénusz körüli pályáról kilométeresnél finomabb felbontásban térképezte fel a bolygót. A bolygót körülvevő felhőtakaró miatt használtak radart, és a létrehozott képet a televíziós képhez hasonlóan lehetett megjeleníteni. A Vénusz-radar térképezési technikáját elsőként a szovjet Venyera-15 és -16 űrszondák használták 1983-ban. A Magellán-program célja a finomabb felbontású és a teljes felszínre kiterjedő térképezés. Az űrszondát 1989. májusában bocsátották fel NASA űrrepülőgép segítségével, és 1990-ben kezdte meg a kutatást.

 

 

 


 

Az ESA és a NASA közös űrkutatási programja a Nap és a napszél magas naprajzi szélességekről történő megfigyelésére. Ehhez arra van szükség, hogy az űrszonda olyan pályán haladjon, amely átmegy a Nap pólusai felett, ehhez pedig a Jupiter gravitációs hatása szükséges. Az űrhajót a NASA űrrepülőgépéről indították 1990. október 6-án. Először a Jupiter felé indult, ahol mozgása kilép az ekliptika síkjából, és a Nap fölött körülbelül 1 CSE távolságra halad el. Az űrszondát radioizotópos termoelektromos generátor látja el energiával. Eredeti neve "International Solar Polar Mission" (Nemzetközi Nappólus Küldetés) volt, és a tervek szerint két űrszonda indult volna, de a NASA szondáját törölték a programból.

>>>csillag képek<<<    >>ugrás a lap tetejére<<


... bolygókutatás, űrkutatás ... űrszondák ... távcső ...


 

Ulysses-program

 

Giotto

 

 

Pioneer

 

Apollo-program

 

Mariner

 

Luna


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 25
Heti: 52
Havi: 62
Össz.: 30 388

Látogatottság növelés
Oldal: űrszondák
A csillagászat és az űrszondák és más egyébb - © 2008 - 2024 - lacika.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »